Versenyek

Az uszodakomplexum folyamatosan számos versenynek ad otthont. Tavaly óta több nemzetközi verseny rendezésében bizonyított.

2018. július 31.

XIXO Waterpolo All Star Gála

A 2017-es FINA Masters Világbajnokságon elért győzelem után 2018 nyarán ismét vízbe száll a Millennium Masters. A XIXO Waterpolo All Star Gála pólótörténeti eseménynek is tekinthető, hiszen július 31-én a Duna Arénában az egykori legnagyobb ellenfelekből álló világválogatottal mérkőzik meg a csapat.

A Millennium Masters tavaly nyáron veretlenül nyerte meg a tornát a 40 év felettiek kategóriájában. A világbajnokság nemcsak a csapatnak, hanem a közönségnek is igazi örömünnep volt, hiszen a meccseket végig teltház előtt játszották.

A XIXO Waterpolo All Star Gálán a magyar keretben idén is ott lesz a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán; a két olimpiai arannyal rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, illetve a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt, a kispadon Kemény Dénes és Kósz Zoltán ülnek majd. A világválogatottat pedig az egykori legnagyobb ellenfelek alkotják majd.

Forrás: www.eventim.hu

2018. augusztus 20-31.

Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság

A Duna Arénában lépnek augusztus 21-31 között az öklözők a kötelek közé, a befedett versenymedencén speciális technológiával felállított ringekben. Mind a résztvevőknek, mind a nézőknek rendkívüli élmény lesz, hogy olyan szorítókban folynak majd a küzdelmek, amelyek alatt egy évvel ezelőtt az úszás korszakos alakjai csaptak össze egymással és döntöttek meg világrekordokat.

Több mint 500 öklöző részvételére számítanak a tornán. A két ökölvívó ring az 50 méteres versenymedence felett kerül kialakításra. Az egyetemes ökölvívás nagy almanachjában lapozgatva hamar kiderül, hogy egy korábbi legendánk hasonló körülmények között, nem akármilyen eredményt ért el. 1948-ban Papp László, a londoni olimpián, középsúlyban egy lefedett medencére épült szorítóban lett először aranyérmes az ötkarikás játékokon. Őszintén bízunk benne, hogy hasonlóan a 70 évvel korábbi megmérettetéshez, ez a módszer most is hasonló örvendetes hírrel, hírekkel ajándékoz majd meg minden hazai sportbarátot.

Forrás: www.boxing.hu

2018. október 4-6.

FINA Úszó Világkupa

A világ legkiválóbb úszói ismét a Duna Arénába látogatnak, hiszen ezúttal is rangos nemzetközi verseny otthona lesz Budapest, 2018. október 4. és 6. között. A sportág történetében először – a tavalyi, felejthetetlen világbajnokság sikerén felbuzdulva – a FINA a magyar fővárost jelölte ki az úszó Világkupa egyik helyszínéül.

Forrás: www.musz.hu