Úszás: a britek is keretet hirdettek

A 17. FINA Világbajnokságra 29 fős úszódelegációval érkezhet Nagy-Britannia, derült ki a britek legfrissebb, a nemzeti bajnokságot követő közleményéből. A riói olimpia és a kazanyi világbajnokság főszereplői, így Adam Peaty, Chris Walker-Hebborn, Jazz Carlin vagy Siobhan-Marie O’Connor ugyanúgy tagja a csapatnak, mint megannyi feltörekvő fiatal.

A britek szövetségi kapitánya, Bill Furniss elégedett volt azzal, amit látott a Brit Bajnokságon Sheffieldben, ahol a versenyzők a világbajnoki kvalifikációért küzdöttek.

„Kemény hét volt, több kiemelkedő teljesítménnyel, mind az edzők, mind a versenyzők felnőttek a feladathoz. Tipikus olimpia utáni válogató volt, ahol az ott jól szereplő úszók közül van, aki továbbvitte a formáját, és van olyan is, aki gyengébben szerepelt. Nagyjából ezt is lehetett várni. Mindezek ellenére minden top úszónk megy a világbajnokságra, mint ahogyan sok-sok fiatal is, akik első világversenyükre készülnek. A világbajnoki csapat jó elegye a fiatalabb és az idősebb versenyzőknek, sokra hivatott a társaság” – fogalmazott a szakember.

„Az egyik szemünk már Tokión van, a szövetségen belül ennek szellemében dolgozunk, hogy ott egy sikeres csapat képviselje Nagy-Britanniát. A fiatalok sokat tettek most ezért, de a munka most elkezdődik elölről, hogy azok, akik ott lesznek a vb-n, jól is szerepeljenek majd Budapesten” – tette hozzá Bill Furniss.

A brit úszóválogatott kerete a budapesti 17. FINA Világbajnokságra:

Adam Peaty, Jocelyn Ulyett, Max Litchfield, Duncan Scott, Ben Proud

Hannah Miley, Chris Walker-Hebborn, James Guy, Calum Jarvis, Nick Grainger, Ross Murdoch, Molly Renshaw, Daniel Jervis, Charlotte Atkinson, Georgia Davies, Sarah Vasey, Alys Thomas, Freya Anderson, Stephen Milne, James Wilby, Aimee Willmott, Holly Hibbott, Siobhan-Marie O’Connor

Jazz Carlin, Abbie Wood, Rosie Rudin, Mark Szaranek, Luke Greenbank, Kathleen Dawson

Forrás: www.fina-budapest2017.com

Úszás: Fabio Scozzoli is jön Budapestre, íme, az olasz keret

Ott lesz a budapesti 17. FINA Világbajnokság mezőnyében a hosszú kihagyás után visszatérő, a 2011-es világbajnokságon két ezüstérmet szerző olasz Fabio Scozzoli. Az olasz úszóválogatott 22 fővel érkezik a Duna Arénába.

Hivatalosan is bejelentették a hatszoros Európa-bajnok Fabio Scozzoli visszatérését az olasz úszóválogatottba.

A 28 éves mellúszó – aki elsőként úszott hazájában 100 méteren 1 percen belül -, karrierje korántsem mondható szokványosnak, s a sikerek mellett eddig jócskán volt része balszerencsében is. Fiatalon került a csúcsra, aztán teljesen eltűnt a nemzetközi szintérről. Sérülések és betegségek tarkították eddigi pályafutását, amely most ismét felszálló ágba kerülhet, Budapesten.

Az olasz úszó 21 évesen tette le névjegyét a nemzetközi élvonalban. A belgrádi Universiádén, 2009-ben, két ezüstéremmel mutatkozott be, a férfi mellúszók 50 és 100 méteres számában egyaránt a második helyen végzett. Pontosan egy évvel később, Budapesten, az Európa-bajnokságon 100 méteren bronzérmes lett 1:00.41-gyel, 50 méteren pedig a dobogó tetejére állhatott 27.38-as időeredményével. Nagyszerű sorozat kezdete volt ez a felnőtt mezőnyben, hiszen 2011-ben, a sanghaji világbajnokságon rövidebbik számában (50 méter mell) 27.17-tel, a hosszabbikon (100 méter mell) pedig 59.42-vel nyert ezüstérmet. A debreceni kontinensbajnokságon, 2012-ben még jobban szerepelt, hiszen 50 méteren második (27.49), 100 méteren pedig első (1:00.55) helyen végzett, miközben a londoni olimpián csak a döntőbe jutás sikerült neki.

A 2013-as év a nagy változás éve volt Scozzoli számára. A barcelonai világbajnokságon csalódást keltően szerepelt, ám néhány nappal később Eindhovenben, a rövid pályás Világkupán ismét ragyogó teljesítményt nyújtott. Az 50 méteres mellúszásban ugyan csak második lett a dél-afrikai Roland Schoeman mögött, de 25.88-as parádés idejével megjavította saját 2011-ben beállított európai csúcsát. Három nappal később, Berlinben, 25.72-öt úszott, ami ismét egy ezüstéremre volt elegendő és ismét megjavította saját alig néhány napos rekordját. Az olasz mellúszó ekkor váratlanul és súlyosan megsérült és teljesen eltűnt a nemzetközi szintérről. Hosszú lábadozásra kényszerült.

Tavaly azonban ismét rajkockára állt, s bár az olimpiai kvalifikáció még nem sikerült neki, a decemberi rövidpályás világbajnokságon már nagyszerűen szerepelt. A 100 méteres férfi mellúszásban bronzérmes lett 57.04-gyel. Aztán ismét egy rossz hír, tüdőgyulladás miatt újból le kellett állnia, ezúttal két hónapot kellett kihagynia. És végül a jó hír. Meggyógyult, gőzerővel készül, ráadásul az olasz válogatott keretben, a júliusi budapesti világbajnokságra.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra visszatérhettem a válogatottba, ráadásul egy világbajnoki felkészülés apropójából. Úgy tudom legjobban megköszönni ezt a lehetőséget, ha minden tőlem telhetőt megteszek a sikerért” – nyilatkozta az olasz.

Az olasz válogatott Budapestig vezető útját Cesare Butini szövetségi kapitány már pontosan kijelölte: június 13-án és 14-én Barcelonában, 17-én és 18-án Canet-ban, 23-tól 25-ig pedig Rómában versenyeznek a keret tagjai. Ezt követően Flagstaffban, Livignóban és Sierra Nevadában edzőtáboroznak a világbajnokságra készülő olasz válogatott tagjai.

„Az elmúlt évek egyik legerősebb bajnoksága volt ez a mostani, nagyon örvendetes, ahogy a fiatalabb úszók szerepeltek. Ők ugyanolyan fontos tagjai a csapatnak, mint a rutinosabb versenyzők, ez a mostani egy jó keveréke a korosztályoknak. Figyelemmel kísérjük majd, hogy a felkészülés során hogyan teljesítenek a fiatalok, hogy a lehető legjobb állapotban érkezzünk meg Budapestre” – fogalmazott Cesare Butini az olasz szövetség weboldalának.

Az olasz úszóválogatott tagjai:

Férfiak:

Giacomo Carini, Piero Codia, Gabrielle Detti, Luca Dotto, Filippo Magnini, Nicolo Martinenghi, Filippo Megli, Alessandro Miressi, Gregorio Paltrinieri, Luca Pizzini, Matteo Restivo, Fabio Scozzoli, Federico Turrini, Ivano Vendrame

Nők:

Ilaria Bianchi, Martina Carraro, Arianna Castiglioni, Silvia Di Pietro, Alice Mizzau, Federica Pellegrini, Stefania Pirozzi, Simona Quadarella

Forrás: www.fina-budapest2017.com

A Duna Aréna Európa legjobb vízilabdázóit fogadja

A Duna Arénában rendezik a LEN Bajnokok Ligája Hatos Döntőjét május 25. és 27. között. A legjobb férfivízilabdázók hagyományosan egy hatcsapatos tornán döntik el, melyikük a kontinens aktuális legjobbja. A 17. FINA Világbajnokság úszó- és műugró-versenyeinek otthont adó létesítménynek ez az első nemzetközi versenye.

A címvédő horvát Jug Dubrovnik, a tavalyi ezüstérmes görög Olympiakosz, az olasz Pro Recco és AN Brescia, illetve a két magyar élcsapat, a tavalyi bronzérmes Szolnoki Dózsa-Közgép és a ZF-Eger tagja az idei Hatos Döntő mezőnyének, a háromnapos verseny minőségi vízilabdát kínál a világbajnokság hangulatára is vágyó szurkolóknak, közönségnek.

Bár a 17. FINA Világbajnokság vízilabdatornáját a Hajós Alfréd Uszodában rendezik, a Hatos Döntő körítése, a Duna Aréna szelleme bizonyosan ízelítőt nyújt majd abból a hangulatból, amely a vb alatt lesz jellemző a létesítményben.

A Hatos Döntő során világbajnoki résztvevő vízilabdázók sora játszik, a többi közt a magyar, az olasz, a szerb, a montenegrói, a horvát, a spanyol és a görög nemzeti csapatból. A torna a vb-keretekbe kerülés szempontjából is fontos lesz, a házigazda magyar válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás például éppen a Hatos Döntő végén jelöli ki világbajnoki bő keretét.

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón üdvözölte a budapesti, a helyszínből fakadóan kitüntetett rendezést Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke, a LEN kincstárnoka, Aleksandar Sostar, a LEN Büró tagja (aki Paolo Barelli, a LEN elnökének jókívánságait is tolmácsolta), Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség ügyvezetője és Marco Birri a LEN operatív menedzsere.

Mindannyian egyetértettek abban, megtiszteltetés és egyben nagy lehetőség, hogy a 17. FINA Világbajnokság központi helyszínét a vízilabdasportág avathatja fel.

A Hatos Döntőre a három nap alatt több mint 15-18 ezer embert várnak a szervezők (az ő szórakozásukat négy LED-fal is biztosítja), szombaton a program keretében a Duna Aréna hivatalos megnyitóünnepségét is megtartják délután fél 3-tól.

LEN Bajnokok Ligája Hatos Döntő, Duna Aréna:

Május 25., csütörtök – a négy közé jutásért:

Olympiakosz–Jug Dubrovnik, 19 óra
ZF-Eger–AN Brescia, 20:30

Május 26., péntek – elődöntő

Az 5. helyért, 17:30
Olympiakosz/Jug Dubrovnik–Pro Recco, 19 óra
ZF-Eger/AN Brescia–Szolnoki Dózsa-Közgép, 20:30

Május 27., szombat – éremcsaták

A 3. helyért, 15:15
Döntő, 16:45

Szinkronúszás: ahol a külső is sokat számít

A 17. FINA Világbajnokság leginkább dekorált versenyzői lesznek a szinkronúszók. A sportág sajátosságai miatt többszörösen is látványos versenyekre van kilátás a Városligeti-tóra épült arénában. Az alábbi összefoglaló a szinkronúszó-versenyzők által használt eszközöket és a külsőségek fontosságát mutatja be.

A szinkronúszásban – hasonlóan a többi, esztétikát, nőiességet hangsúlyozó sportágban – elengedhetetlen fontosságú a külső megjelenés tökéletesítése. Ez nem csupán a testalkatra, a sportos formákra, a szépen kidolgozott izomzatra vonatkozik, hanem minden más külsőségre.

A szinkronúszó-dresszek minden tekintetben harmonizálnak a vízben bemutatott program témájával, zenéjével. Fontos szempont lehet, hogy már a pódiumra való fellépéskor azonosítani tudja mind a bíró, mind pedig a közönség a témaválasztást és a felcsendülő zene hangulatát. A színkombináció és a díszítések alkalmazása szinte minden esetben a sportolók fantáziáját tükrözi, amit profi tervezőkkel és kivitelezőkkel valósítanak meg, szinte minden alkalommal kézimunkával.

Aprólékos munka során varrják meg a különböző méretű dresszeket és helyeznek rájuk akár több száz követ, strasszt, flittert, tüllt. Nem elhanyagolható szempont természetesen az sem, hogy a vízben alkalmazott mozdulatok, dobások, emelések alkalmával kényelmesen lehessen a dresszekben mozogni, mindvégig kellő tartású maradjon az anyag, és a pánt is tartson erősen. A kűrdresszek nem lehetnek sem kétrészesek, sem pedig átlátszóak. Ha például a hason vagy a derék alsó részén valamely részt fedetlenül kívánnak hagyni, akkor azt egy áttetsző, testszínű anyaggal kell megoldani.

A sajátos „frizurákat” étkezési zselatin felhasználásával készítik el – maguk a sportolók. Hasonlóan a tortazselé készítéséhez, a zselatint vízzel keverve felmelegítik, és a szorosan összefogott, kontyba tűzött hajra kenik több rétegben, hogy aztán megszárítsák. Ezzel az eljárással egy páncélszerű, fényes réteg alakul ki a hajon, mely a vízben is maximális tartást ad. A fényességét, csillogását különböző csillámporokkal tudják még fokozni, ha ezt a dresszel való összhang megkívánja. A fejdíszek is a fürdőruha kiegészítő elemei, melyek nagy hangsúlyt kapnak, hiszen ezek minden levegővételnél, vízfelszínen való mozgássornál látszanak.

A szinkronúszók sminkjét a túlzottan hangsúlyos színházi és a kifejezetten egyszerű utcai viselet közötti állapot jellemzi. Küldetése, hogy kihangsúlyozza az arcvonásokat, felnagyítsa a távolról kevésbé hangsúlyos szemeket, szájakat, de sok esetben az arcmimikának is nagyobb kifejezőerőt ad. Az eszközök, a festékek, a rúzsok a hétköznapi készlet vízálló változatai, így biztosított az, hogy a versenyzők még a pontokra várva is esztétikusan jelenjenek meg.

Az orrcsipesz minden szinkronúszó elengedhetetlen kelléke, olyannyira, hogy minden versenyzőnél minimálisan kettő van a kűrprogram alatt. Egy az orrán, egy pedig a dressz valamelyik részén elrejtve, arra az esetre, ha valahol leesne, vagy véletlenül leverné valamelyik társ. Ez a kis eszköz akadályozza meg azt, hogy a víz az orrba folyjon a fejjel lefelé történtő mozgássorok alatt. Ez az időszak olykor meghaladja a 30-40 másodpercet is, ami alatt lehetetlen lenne folyamatosan kifújni a levegőt. Egy olyan világhírű szinkronúszó akad, aki soha nem használt orrcsipeszt a szinte páratlan pályafutása alatt: a francia Virginie Dedieu, aki karrierje során olimpiai bronzérmes, 3-szoros egyéni világbajnok, 5-szörös egyéni Európa bajnok volt.

A 2017-es FINA Világbajnokságon a szinkronúszás hét versenynapja alatt kilenc számban avatnak világbajnokot: szólóban, duóban, csapatban, valamint vegyes párosban kettőt, a különlegességnek számító, tíztagú formációkat felvonultató kombinációs számban pedig egyet.

A versenyszámoknak egy igazán különleges helyszín ad otthont, a történelmi szépségű Városligeti-tó, amelynek vizén egy 5000 főt befogadni képes lelátón élvezheti majd a közönség a világbajnokságot.

Két hónap van hátra a vb-ig, ismét kékbe öltözik Budapest

Vasárnap ismét érdemes fényképezőgéppel sétálni a fővárosban.

2017. május 14-én, vasárnap este 21 órától ismét FINA-kék színnel világítják meg a Lánchidat, de ezúttal az akcióhoz csatlakozik a Duna Aréna és a Müpa is. Budapest ikonikus épületein a látványosság arra hívja fel a figyelmet, hogy július 14-én, napra pontosan két hónap múlva kezdődik minden idők legnagyobb hazai sporteseménye, a 17. FINA Világbajnokság.

Modern, innovatív vízfertőtlenítő rendszer a Duna Arénában

Budapest, 2017. április 4. – Magyar cég által gyártott, hatékony, környezetbarát és biztonságos vízfertőtlenítő rendszer telepítése kezdődik meg a közeljövőben a július 14-én induló 17. FINA Világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Duna Arénában. Az elektrolízis továbbfejlesztett formáját alkalmazó fertőtlenítő módszerrel naponta annyi vizet fertőtlenítenek majd át az Aréna medencéiben, mint egy közel 90 ezer lakosú város vízhálózata esetében. A rendszer előnyeit a világbajnokság után is élvezhetik majd az ország legkiemelkedőbb sport- és fürdőközpontját használók.

A 2017. július 14. és 30. között megrendezendő 17. FINA Világbajnokságra várhatóan 3500 élsportoló érkezik. Közülük az úszó- és műugrószámokban versenyzők a fenntarthatóság jegyében épült Duna Arénában mérhetik össze tudásukat. A világbajnokság fő helyszíne azonban már nemcsak az első olyan hazai komplexum, melynek befogadóképessége a világverseny után csökkenthető, de az első olyan helyszín is a vb-k történetében, ahol a medencéket, veszélyes vegyi adalékanyagok hozzáadása nélkül, környezetbarát módszerrel fertőtlenítik.

A német technológián alapuló, de itthon gyártott REDO fertőtlenítő eljárás vízből és sóoldatból elektromosság (elektrolízis) segítségével állít elő fertőtlenítő folyadékot. Hat komponensével hosszú távon, gyorsan fertőtleníti a vizet anélkül, hogy bármilyen más adalékanyagot használna, mint például klórgázt. Ez az élsportolók és a később itt sportoló vagy úszni tanuló gyermekek szempontjából azért fontos, mert az úszómedencében nem lesz kellemetlen klórszag, és a klórgáz által gyakran okozott szem- és bőrirritációval, vagy a szintén gyakori fogzománc-károsodással sem kell számolniuk.

Amellett, hogy nincs egészségkárosító hatása, a rendszer további előnye a klórgázhoz képest, hogy biztonságos: a fertőtlenítő-folyadék egy automatizált, zárt rendszeren keresztül adagolódik, így elkerülhető a klórgáz esetében igen gyakran előforduló túladagolás. Emellett egyszerűen lehet kezelni, működtetése költséghatékony, és nincs szükség speciálisan képzett szakemberekre sem.

A vízfertőtlenítő telepítése két hónapot vesz majd igénybe, hiszen a Duna Aréna két olimpiai medencéjében naponta annyi vizet fertőtlenít majd a gépezet, mint egy Székesfehérvár népességű város vízhálózata esetében lenne szükséges. A beruházás összköltsége 174 millió forint.

A rendszert telepítő, 2002-ben alapított REDO Water Systems jelenleg a világ 32 országában van jelen saját fejlesztésű és gyártású vízfertőtlenítő rendszereivel. Magyarországon többek között a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja és a Semmelweis Egyetem is a REDO technológiát alkalmazza, de a cég nemzetközi ügyfelei között megtalálható az amerikai Boeing repülőgépgyártó cég is. Az új vízkezelő technológiának köszönhetően a REDO Water Systems 2004-ben elnyerte a német kormány „Az év fejlesztése” díját.

Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.

press@fina-budapest2017.hu

A Duna Arénát tekintik új példának a tokiói olimpia szervezői

Példaértékű létesítmény a budapesti Duna Aréna a világ számára. Ez hangzott el azon a hétvégi budapesti tanácskozáson, amelyen Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszószövetség ügyvezető igazgatója és Hirokata Miura, a 2020-as tokiói olimpia létesítményigazgatója találkozott.

A FINA elnöke a japán delegáció figyelmébe ajánlotta a budapesti úszóaréna építészeti megoldásait, egyúttal méltatta a szűkös időkeret ellenére magas színvonalon és jövőbe mutató műszaki tartalommal felépülő komplexumot.

A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a tervezést és a kivitelezést is figyelemmel kísérte, képviselői folyamatosan szakértő tanácsokkal segítették a munkát. A Tokió 2020 munkatársai elmondták, eredeti terveik szerint egy állandó, 12.300 néző befogadására alkalmas uszoda épült volna az olimpiára. Látva azonban a fejlesztéseket, már ők is – a Duna Arénához hasonlóan – egy visszabontható, és az olimpia után a fenntarthatóságot szem előtt tartó, arénát fognak építeni. Ezért leginkább azok után a megoldások után érdeklődtek, amelyek az épület befogadóképességének variálhatóságát teszik lehetővé.

A találkozón a FINA ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet a Nemzetközi Úszószövetség előírásaira és követelményrendszerére, amelyek betartása elengedhetetlen ilyen szintű versenyek megrendezéséhez. A Dagály-beruházás ezen felül hosszú távú városrehabilitációs program része, mely a budapesti világversenynek köszönhetően idő előtt, számos tervezett infrastrukturális, közlekedésfejlesztési és árvízvédelmi beruházás valósulhat meg.

A japán főváros képviselői köszönettel fogadták az észrevételeket és tanácsokat, valamint a Duna Aréna építőinek a munkálatok során szerzett tapasztalatait. A látogatás végén a két fél megegyezett abban, hogy az egyeztetéseket a jövőben is folytatják, különös tekintettel a 2017-es budapesti FINA Világbajnokság során szerzett gyakorlati tapasztalatokra.

A korábban Dagály nevet viselő komplexumot a keddi jelképes átadáson Duna Arénának keresztelték el, melynek kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs kormánybiztos közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának.