Bejegyzések tőle dadmin

Első aranyos úszóink: Székely Éva, a „Pillangókisasszony”

Idén ünnepelte kilencvenedik születésnapját Székely Éva, az első magyar úszónő, aki mellúszásban pillangózva nyert olimpiai aranyérmet. Nem véletlen, hogy a Pillangókisasszony becenév egész életében elkísérte. Székely Éva kilenc éves volt, amikor a rádióban hallotta a berlini olimpia közvetítését, ahol Csík Ferenc aranyat nyert 100 méteres gyorsúszásban. Akkor döntötte el, hogy egyszer ő is kijut az […]

Környezettudatosan drukkolhattak a nézők a szurkolói zónákban

A FINA világbajnokság alatt naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a Duna Aréna melletti és a margitszigeti szurkolói zónákba. A szervezők figyeltek arra, hogy a tömeg által hátrahagyott hulladék ne terhelje a környezetet. Augusztus 20-án ért véget hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye, a FINA elit és a masters világbajnokság. A versenyeket és mérkőzéseket a sportkedvelők […]

96 éves úszó is versenyez a Duna Arénában

Több mint 9400 versenyző vesz részt az augusztus 20-ig zajló FINA Masters Világbajnokságon. Az úszó- és műugró versenyeket a Duna Arénában rendezik. A FINA most először rendezi ugyanazokon a helyszíneken az idősebb sportolók világbajnokságát, mint az elit versenyt, így újra megtelt a Duna Aréna – a Masters Világbajnokságra a világhírű sportolók és népes szurkolótábor érkezett. […]

Születésnap faültetéssel

FINA vezetősége és a Világbajnokság szervezői számára egyaránt fontos, hogy még zöldebbé tegyék a versenyhelyszíneket, így egyben Budapestet. A hétfőn a Duna Aréna elé ültetett facsemete egyben tisztelgés a hetvenhatodik születésnapját ünneplő FINA ügyvezető, Cornel Marculescu előtt is. A román sportvezető, Cornel Marculescu kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy Magyarország rendezhette a 17. FINA Világbajnokságot, amely […]

Cápa, bálna és delfin a Duna Arénánál

Felavatták a vizes világbajnokság sportágait szimbolizáló, vízi állatokat ábrázoló szobrokat, melyeket Magyarország egyik legelismertebb kortárs művésze, Szőke Gábor Miklós készített. A 17. FINA Világbajnokság kampányának alapgondolata az volt, hogy a világverseny programjában szereplő hat vízi sportágat egy-egy legendás vízi élőlényen keresztüli párhuzammal mutassa be. Így született meg a Vízi Legendák szoborsorozat, amely a legendás állatok […]

A műugrók nyitják a vb-t a Duna Arénában

Ma a Duna Arénában, a férfi illetve női 1m-es műugrás selejtezőivel kezdődik a 17. FINA Világbajnokság. Az első napon Ligárt Ábelért és Bóta Botondért szoríthatunk. A nőknél ma nem indul magyar versenyző, de szurkolhatunk Ligárt Balázs holland lányának. A műugrók mellett a vb első napján a szinkronúszók is vízbe ugranak, a Városligeti-tóban. A magyar műugróktól […]

Két keréken a Duna Arénába

A FINA Világbajnokság fő helyszíneként debütáló Duna Aréna minden irányból könnyen megközelíthető biciklivel, többek közt az újonnan átadott kerékpárutaknak köszönhetően. Ha már sportversenyre indulunk, miért ne tehetnénk mi magunk is a testmozgásért menet közben? Aki hasonlóan gondolkodik, vagy egyszerűen csak mindennapi közlekedési eszköze a kerékpár, annak akkor sem kell lemondania róla, ha a Duna Arénába […]

Vizes VB – szurkolói zónák és szigorú biztonság

A Duna Arénánál is kialakítanak szurkolói zónát a FINA Világbajnokság és a Masters világbajnokság ideje alatt. Itt és a versenyeken is szigorú biztonsági intézkedések lesznek, amit minden látogatónak érdemes tudni. A július 14-én kezdődő FINA Világbajnokság az eddigi legnagyobb sportrendezvény hazánkban, így a szervezők különös figyelmet fordítanak arra, hogy teljes szurkolói élményt biztosítsanak a látogatóknak, […]

Parkolási rend és lezárások a vb idején a Duna Arénánál

Lezárásokra és a forgalmi rend ideiglenes változására lehet számítani a vizes vb idejére a Duna Aréna környékén. A biztonsági zónákat a július 14-e és 30-a, valamint augusztus 7-e és 20-a közötti időszakra alakítják ki. Az Aréna környékén kétfajta lezárásra lehet számítani, ami a Váci úttól a Duna felé és a Róbert Károly körúttól északra eső […]