Első aranyos úszóink: Hajós Alfréd

Az építészmérnök, aki az életéért úszott

Guttmann Arnold, a Magyar delfin, a sportoló, sportvezető, újságíró, építészmérnök – ő volt kora reneszánszembere, akit ma mindenki Hajós Alfrédként ismer.

„Észre se vettem, hogy a vízben lehorgonyzott kötél lehorzsolta a mellemet, és hogy a nézők egyre hangosabb lármája jelzi, hogy beúsztunk a célba. A hangzavarból szavak voltak kivehetők, amelyek azt kiáltották: ‘Zito i Ungheria!’ És a versenybírák hajójának legmagasabb árbocán fenségesen magasba emelkedett a mi zászlónk. A zenekar belekezdett az osztrák nemzeti himnuszba, de már az első taktusok után elhallgatott. A rákövetkező csendben kevesek ajkáról felcsendült a magyar himnusz. Győzelem! Győzelem!” Első lettem minden olimpiák történetében először megrendezett úszóversenyen!”

Így emlékszik vissza 1896- os olimpiai győzelmére Hajós Alfréd, 1956-ban, egy évvel halála után megjelent emlékirataiban. Az első újkori olimpián Athénban maga a görög trónörökös vonta fel a versenybírói hajó főárbócára azt a magyar zászlót, amit Hajós hozott magával Budapestről.

A szegény zsidó családba született Hajós Alfréd igazából nem vágyott sportkarrierre. Édesapja tragikus vízbefúlása után, 13 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni az úszással, ám emellett tornázott és futott is. A kedvtelésből űzött sportot egyetemi évei alatt sem hagyta abba, és előadások előtt, korán reggel járt el – alkalmasabb medence híján a városban – a Rudas „melegvizébe” edzeni. Később, hogy próbára tegye magát, különböző nemzetközi sporteseményeken is indult, szép sikerekkel. Így amikor Magyarország 1896-os olimpián való részvételének előkészítésére és az indulók kiválasztására egy külön bizottság alakult, Hajós Alfréd a próbaversenyek favoritja volt.

Athénban, az első újkori olimpián három úszószámot indítottak, 100, 500 és 1200 méteren, tetszés szerinti úszásnemben. A 18 éves Hajós Alfréd 100 és 1200 méteren is elsőként ért célba. 500 méteren csak azért nem sikerült győznie, mert – az anekdota szerint – a rövidtávon szerzett aranyérem fölötti örömében lekéste a startot. A fiatal építészhallgató az 1200 méteres számban, tetőtől talpig faggyúval bekenve, már újra vízbe ugrott, de a Pireuszi-öböl jeges, alig 12 fokos vízben, nem igazán az olimpiai éremre koncentrált – halálfélelme legyőzése volt a célja. „Sokkal inkább az életemért, mintsem a győzelemért úsztam” – írja emlékirataiban. Ennek ellenére, a Magyar delfin – ahogyan a görög uralkodó nevezte el- ezt a számot is megnyerte.

A történelmi győzelmet követően, 1897-ben, 19 évesen Hajós Alfréd befejezte úszópályafutását, ám a sportról nem mondott le teljesen. A tornában, síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben, valamint labdarúgásban próbálta ki képességeit – és itt is bizonyította rátermettségét. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a magyar labdarúgó bajnokcsapatnak, és az első magyar futball válogatottnak is. Ugyan 1904-ben visszavonult az aktív sporttól, de 1906-ban szövetségi kapitányként két mérkőzésen ő irányította a nemzeti tizenegyet. Később sportújságíróként is elismerést vívott ki magának, sőt az ő főszerkesztői irányítása mellett jelent meg a Sportvilág című lap, később pedig a Pesti Napló sportrovatát vezette.

Bár az utókor sportikonként, az első magyar olimpiai bajnokként tiszteli Hajós Alfrédot, sírfeliratán, a Kozma utcai temetőben az áll: „Építőművész, Magyarország első olimpiai bajnoka”

Hajós ugyanis nem csupán kiváló sportember volt, hanem szakmájának jeles, itthon és külföldön egyaránt elismert képviselője is. Kevesen tudják például, hogy Hajós építészként is büszkélkedhet olimpiai éremmel: 1924-ben, a szintén sportoló és építészmérnök Lauber Dezsővel közös, Ideális stadion tervük ezüstérmet nyert a párizsi olimpia művészeti versenyén. Abban az évben nem is osztottak ki aranyérmet ebben a kategóriában.
Sajnos a díjnyertes stadion soha nem épült fel, 1930-ban azonban, mindannyiunk örömére, elkészült, a később tervezője nevét viselő, margitszigeti Nemzeti Sportuszoda. A mára kultikussá vált „Hajós” mellett az egykori olimpiai bajnok még számos sportlétesítményt álmodott meg. Többek közt az ő tervei alapján épült a győri versenyuszoda és több nagyváros sporttelepe, a – ma már nem létező – szabadsághegyi – és a pünkösdfürdői strand is. Ám legnagyobb volumenű sportépítkezése 1922-ben, az újpesti Megyeri úti sporttelep volt, amelyet a kor legmodernebb európai stadionjaként tartottak számon, és amelyen itthon először alkalmaztak vasbeton szerkezetet.

Nem csak sportlétesítmények születtek a Hajós-Villányi tervezőirodában. Ha Debrecenben sétálva elhaladunk a város egyik jelképévé vált Arany Bika Szálló mellett – jusson eszünkbe Hajós Alfréd, hiszen csakúgy, mint a debreceni színház ez is az ő tevei alapján épült. Miskolc főutcáján két Hajós tervezte épületet is felfedezhetünk: az egykori Hitelintézet Palotát és a szecessziós Weidlich-palotát. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyének Népkerti Vigadója is az ő munkája. Az építészkarrierjét Alpár Ignác és Lechner Ödön mellett kezdő olimpikon a tanulóévek után, egyik kollégájával saját tervezőirodát nyitott, amely a már említett projektek mellett tucatnyi épületet, köztük a Magyarországi Református Egyház Székházát, az egykori Konvent épületét vagy a szombathelyi és újszegedi Vakok Intézetét is jegyzi. A Hajós – Villányi tervezőpáros munkái a mai Magyarország határain kívül is megcsodálhatóak: őket bízták meg a szabadkai bankpalota, a pozsonyi leányiskola, vagy a lőcsei gimnázium megépítésével is.

És ha júliusban szinkronúszóinknak szurkolunk a városligeti tónál, jusson eszünkbe a Magyar delfin is! A háborút követően ugyanis Hajós Alfréd vezette a Szabadság téri Tőzsdepalota és több fővárosi épület mellett a Vajdahunyadvár helyreállítási munkálatait.

Hajós Alfréd a hazai és külföldi sportelismerései, a Sportérdemérem arany fokozata, az International Swimming Hall of Fame, International Jewish Sports Hall of Fame mellett a Magyar Halhatatlanok Klubjának tagja, valamint a posztumusz megkapta Magyar Örökség -díjat illetve az Ybl-díjat és beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába.